pgergo=

Lezajlott. Azt nem mondanám, hogy fergeteges volt, de azt sem, hogy katasztrófa; a semlegesnél egy kicsivel jobbra sikerült. Délelőtt készülődtünk: főztünk, takarítottunk. Az egész fölső szint csinosítása az én feladatom volt, de megbirkóztam vele. Délutánig kaptam néhány üzenetet, SMS-t (sajnos Tőled nem kaptam, pedig nagyon örültem volna neki). Néhányan olyan semmiségeket írnak. Én azokat szeretem, amiket nekem címeznek. Persze nem könnyű minden ismerősnek kitalálni valami személyeset, az ő szívéhez szólót, de inkább kevés értékes, mint sok közhely legyem a postaládámban.

Még mindig nem vagyok jól. Ma délután voltam az orvosnál, és kb. azt mondta, hogy ilyen tünetekkel minek megyek hozzá. Végülis igaza van, jobb az, ha az ember meggyógyítja saját magát, de igazán nem haragudhat rám, alig vettem el 5 percet az idejéből. Lassan készülök már a holnapra, szentestére. Jön hozzánk egy vendég is, Erika, akit én hívtam meg, pedig alig ismerem. Egyszer találkoztunk, vele voltam a patakparton sétálni. Remélem jól fogja magát érezni, és mi is, ez, azt hiszem, belső elhatározás kérdése nagy részben. Ha valakiben megvan a lelki nyugalom és egészség, akkor ezt simán kivitelezheti. Bennem az elhatározás van meg.

Megint egy kellemetlen változás. A kft nem kér többet a cégünktől szolgáltatást, így ránk már nincs is szükség. Tehát amiért 2 éve küzdöttünk, az lényegében felesleges volt. Az engedélyünk csak egy darab értéktelen papír marad. A cég nem küld el (hirtelen nem tudom, hogy ez most jó-e nekem), hanem átképez minket, fiatalokat. A két öreg meg közös megegyezéssel távozik a cégtől és elmennek a kft-hez dolgozni, azaz lényegében maradnak ott, ahol voltak (a működéshez valakinek muszáj maradni, különben a kft tényleg bezárhatja az egész létesítményt, aminek az üzemeltetését most vette meg).

Hétfőn még lesz a székházunkban egy megbeszélés ugyan, de szerintem semmi komoly. Most legalábbis így érzem és felesleges is volna aggódni miatta. A városi kft és a cég még mindig nem egyeztek meg a szolgáltatás árában, ők állítólag kedden fognak majd tárgyalni. Az idősebb kollégáknak nem tetszik, hogy így összehívják az egész állományt, nem csak a rebellious/lázongó fiatalokat. Azért érdemes elkülöníteni a mi nézetkülönbségünket a céggel valamint az üzemeltető kft és a cég vitáját. Azt hiszem, pomposity/nagyképűség volna ok-okozati összefüggést megállapítani a kettő között.

A mai nap fénypontja is a "munka" utáni biciklizés volt. Azért nagyon jó volna, ha a munkával is le tudnám magam kötni! De egyrészt túl sokan vagyunk beosztva (az óraszámunk kevés, ezt növeljük a megfelelő érték felé), másrészt a forgalom is kicsi. Így fordulhat elő, hogy a dolgozó elégedetlenkedik és olyanokat tesz/nem tesz, ami rendes munka mellett meg sem fordulna a fejében.

Ha elfog a régi jó "racionális én"-em, (mostanában nem sokat találkozom vele, de egyre többet,) akkor számomra is nyilvánvalóvá válik, hogy az fáj nekem, hogy vesztettem. Nem csak az, hogy Téged vesztettelek el, mert hát ha így akarod, akkor erre nincs mit tennem. Csatát vesztettem, de a háborút még nem. Ebből még nem következik, hogy lúzer/örök vesztes vagyok, akkor sem, ha néha így is érzem. Nem szabad sajnáltatnom magam, mert ez sem előremutató. Már eleget bánkódtam, búslakodtam.

Tegnap volt Luca napja. Én nem tartom magam babonásnak. Ültethettem volna búzát, csinálhattam volna Luca-széket, meg írhattam volna leányneveket. De nem tettem. Ha 13-szor beírnám a neved, akkor... az csalás volna, igaz?

Ma volt a 2. Vasutas Véradónap, én is részt vettem benne. Bár jobb szerettem volna a munkahelyem városában leadni, hogy jobban megismerjem azt az állomásépületet, de itthon voltam, csak azért meg nem utazom le.

De messze van még a tökéletes (vagy ahhoz közeli) lelki béke! Elég, ha meghallok egy zenerészletet, vagy eszembe jut egy közös emlék, meglátok egy közösen látott tárgyat, vagy egyszerűen csak rád gondolok és máris megtörténik. Most már nem gyakran, sőt, nagyon ritkán, nem úgy, mint az elején. Ha a közelben van valaki, akkor tudom magam tartani, de ha elmegy, akkor bizony sokkal nehezebb. Egyedül másképpen működik a lélek.

Ma a leveleket gereblyéztük kupacokba a kertben. Szerintem ennek nincs sok értelme, a szél szétfújhatja, ha nem rakjuk zsákokba. És újat is hozhat. Mégis mentem segíteni anyának, ezt már reggel elterveztem.

Ma megtartottuk a múlt hétről elhalasztott találkozót. Kellemes élmény volt, köszönöm! A Rákos-pataknak ezen a részén még nem jártam korábban. Színes és vonzó is a leány, Erika, kár, hogy párja van. Így nem alakulhat ki _olyan_ kapcsolat, de attól még lehet barátság. Kicsit rossz ez a megfogalmazás: barátság. Illetve néha egy sokkal szorosabb, intim kapcsolatot jelöl, mint az általános jelentés, és ez esetenként magyarázkodást igényel.

Éppen egy vonaton ülök, papírra vetem a gondolataimat, később majd beírom a gépbe. Szeretek vonatozni. Szeretek jókedvűen, reményekkel telve, izgalmas, új érzésekre várva vonatozni, utóbbit százszor jobban. Most csak az előbbire van esélyem. A következő megálló pedig az a város, ahová 2-szer már vonatoztam igazán jó, feldobott hangulatban. Most sem közömbösen tartok arra. Szárnyaszegetten, elgondolkodva a közeli múlton és jövőn: szomorkásan.

Ezen a héten csak a hétvégén leszek otthon. Otthon? Akár nevezhetném a 2. otthonomnak is ezt a várost, ahol most vagyok, és dolgozom. Igazából nem is fontos, hogy melyik várost tekintem otthonomnak. Elköltöznék otthonról, ha lenne miért/kiért. Rájöttem, hogy az anyagi javak nem is érnek olyan sokat, mindenesetre sokkal kevesebbet, mint a szellemi javak. Persze jó ha vannak tárgyak, pénz, mert az élet jóval könnyebb velük, mint nélkülük, de ez eltörpül amellett, hogy a szeretett személy/elfoglaltság is "rendelkezésre áll"-e.

Nem tudom, hogy mitől várhatok lelki megnyugvást. A hétvége az egyik legrosszabb volt valaha. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy másoknak lehet ennél még sokkal rosszabb is, de én a saját életemmel foglalkozom. Azt próbálom egyengetni, amennyire tudom.

Kezdjük mindenesetre a jóval, hogy ne csak a panasz áradjon ebből az egészből.

Ma feketébe öltöztem. Pedig tegnap vettem azt a sok színeset. Azért ennyire nem rossz a helyzet, nem volt teljesen szándékos, a zoknim viszont szándékosan fehér volt. Van remény. Mikor mentem ebédelni, kitűztem magamra egy kanadai juharlevél-kitűzőt. Egy kicsi piros szín a fekete tengerben.

A mai nap igazán sportosra sikerült. Délelőtt voltunk úszni egy kollégámmal, délután meg bicikliztem a városban. Vettem magamnak néhány színes ruhadarabot. Olyanokat, amilyenek még nem voltak korábban. Remélem feldobják a külsőmet és a kedvemet is. Nap közben nem sokat dolgoztam, de nem is lett volna igazán munka.

A mai nap úgy kezdődött és olyan volt, mint amilyen a kedvem is. Még tegnap este elkezdett esni az eső, ma hajnalban átváltott havasesővé. Ebben az időjárásban indultam fél 6 körül fallabdázni. Az út megközelítőleg 45 perc biciklivel. A havasesőn kívül meg kellett küzdenem a latyakkal, hideg széllel, csúszós utakkal és sötétséggel. A cipőm nagyon hamar beázott, már szinte az első kilométeren. A ruháim is vizesek lettek mire odaértem. Eltökélt voltam, hogy elmegyek az edzésre, egyébként meg már le volt beszélve az edzővel.

A vonat ablakából figyellek. Integetek, mosolygok, tele vagyok ki nem mondott érzésekkel. A kezemben egy palack víz, tőled kaptam. Ott vagy te is, az állomás peronján. Csillognak a szemeid. Boldognak látlak. Játékos mosoly van az arcodon, sugárzol rám. A vonat pedig egyre gyorsabban halad. Még néhány pillanat, és nem látlak tovább.

Látlak-e még valaha (egy igazán "oké" napon)?

Egy karosszékben ülök előrehajolva. Kezem a fűtőtestre teszem. Kellemes meleget áraszt, és a reggeli hűvösben erre van szükségem. Fejem előrehajtom és a csuklómon támasztom meg. Lefelé nézek a padlóra. A parkettán 4 kör alakú kis képződmény van. Tudom mik azok. Nem olyan régóta vannak ott. A felületükről visszatükröződik a pizsama világos színe. Még nincs erős fény, de mégis. A méretük egyforintosnyi. 4 kicsi egyforintos. Az egyforintosokat kivonták a forgalomból. Ez a 4 kis víztócsa azonban nem szabadít meg a bánatomtól. Hamarosan fölszárad és nem marad utána semmi, de bennem megmarad az űr. Olyan üresség, amit egyhamar nem tölthet meg semmi.

Háromnegyed tíz van. Ez az első blogom. A kedvem nem jó. Nagyon szomorú vagyok. Nem teljesült valami, aminek pedig teljesülnie kellett volna. Nekem most nem itt kéne lennem, hanem 80 km-re innen, Valakivel. Valakivel, aki valaki mással van.

Szeptember elsején kezdődött a történet. Szépen és jól indult. Szinte túl jól, nem is értettem az egészet, hogy lehetek ennyire mázlista.