Éppen egy vonaton ülök, papírra vetem a gondolataimat, később majd beírom a gépbe. Szeretek vonatozni. Szeretek jókedvűen, reményekkel telve, izgalmas, új érzésekre várva vonatozni, utóbbit százszor jobban. Most csak az előbbire van esélyem. A következő megálló pedig az a város, ahová 2-szer már vonatoztam igazán jó, feldobott hangulatban. Most sem közömbösen tartok arra. Szárnyaszegetten, elgondolkodva a közeli múlton és jövőn: szomorkásan.
Az utóbbi 1-2 napban elvonja a figyelmen rólad a többi "versenyző". Előtted nem éreztem szükségét annak, hogy ilyesmivel foglalkozzam, most azonban igen. Olyasmit ismerek meg magamban, amivel nem találkoztam korábban. Szívesen (nagyon szívesen) maradtam volna nálad/veled, de egyelőre nem engedtél magadhoz...
Most kelünk át a nagy folyón, aminek a partján a füledbe kéne suttognom a titkom. Mindjárt jön a kis folyó. És itt vagyunk az állomáson. De szeretnék most boldog lenni!!
Az álom véget ért. Vagy jön egy újabb álom, vagy fölébredek és akkor kiderül, hogy valamelyik álom valósággá válik-e vagy sem...
Ennél sokkal határozottabbnak kell lennem! Volt itt az előbb egy lány, de nem szólítottam meg. Nem fog mindenki úgy indítani, mint ahogyan szeptember legelején történt. Önbizalom / self-assurance,-confidence!
A minap beszélgettem az egyik kollégával ebéd közben. Egészen máshonnan indult a beszélgetés, mint ez a blog, de született egy olyan következtetés, ami általánosan is használható. Ahhoz, hogy ne legyen minden középszerű, átlagos, hétköznapi vagy szürke, hanem izgalmas, újszerű, színes is legyen néhány dolog, be kell vállalni, hogy máshol megjelenik a kellemetlen, lesújtó és megrázó élmény/tulajdonság. Nem lehet minden tökéletes és szerencsére tökéletesen rossz sem.
