A mai nap úgy kezdődött és olyan volt, mint amilyen a kedvem is. Még tegnap este elkezdett esni az eső, ma hajnalban átváltott havasesővé. Ebben az időjárásban indultam fél 6 körül fallabdázni. Az út megközelítőleg 45 perc biciklivel. A havasesőn kívül meg kellett küzdenem a latyakkal, hideg széllel, csúszós utakkal és sötétséggel. A cipőm nagyon hamar beázott, már szinte az első kilométeren. A ruháim is vizesek lettek mire odaértem. Eltökélt voltam, hogy elmegyek az edzésre, egyébként meg már le volt beszélve az edzővel.
A játék nem ment jól. Sokkal rosszabb voltam, mint akár 1 hete. A gondolataim máshol voltak, egy másik városban. Nem tudtam koncentrálni.
Nehéz így élni. Kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz végre jobb. Bárcsak...
Este az egyik kollégámmal vacsoráztunk a közeli szálloda éttermében. Tanácsot kértem tőle, szerinte tovább kell lépni. Neki is volt már hasonló tapasztalata, kikosarazták. Majd 5 év múlva jelentkezett nála újra a lány, hogy most már jó lenne. 5 év nagyon hosszú idő. Még 2 hét is hosszú.
Attól félek, hogy előbb-utóbb te is vissza fogsz találni hozzám, de esetleg már túl későn. Csak legyen bátorságod időben jelezni, ha így alakulna!
Az időzítésen borzasztóan sok múlik. Aki a szálakat irányítja, az néha kegyetlen. Legyen akár Isten, sors vagy véletlen.
Eltökéltnek kell lennem, hogy lehetek még boldog az életben. Én ennyit tehetek, a többit csak remélhetem, mivel nincs, vagy csak részlegesen van rá befolyásom.
