Háromnegyed tíz van. Ez az első blogom. A kedvem nem jó. Nagyon szomorú vagyok. Nem teljesült valami, aminek pedig teljesülnie kellett volna. Nekem most nem itt kéne lennem, hanem 80 km-re innen, Valakivel. Valakivel, aki valaki mással van.
Szeptember elsején kezdődött a történet. Szépen és jól indult. Szinte túl jól, nem is értettem az egészet, hogy lehetek ennyire mázlista.
Alig tettem meg előtte valamit azért, hogy szerezzek egy csajt magamnak. Sőt, inkább próbáltam elkerülni azt, hogy ilyen lehetőségek közelébe kerüljek. A függetlenség vonzó. Nem kérdezik, kivel, mikor, hová. Nem kell igazodni senkihez, semmihez. Magam ura lehetek. De azért egyedül mégsem jó. Néha unalmas volt. A barátaim többségének volt már párja. Kezdtem magam kívülállónak érezni, amikor összejöttünk egy-egy kirándulás alkalmából, vagy közös játékokon. Ők mindig odabújhattak valakihez. Mindig megfoghatták a kedvesük kezét, rámosolyoghattak. Az érintés nagyon erős kapcsolattartó eszköz ahogy a szemkontaktus is. Nekem pedig erre csak korlátozott lehetőségeim voltak. Ez sokáig nem zavart, de az elméletből rájöttem, hogy milyen kellemes érzés lehet. Milyen jó volna, ha nekem is lenne ilyen lehetőségem!
És ott volt Ő. A semmiből jött, és ő kezdeményezett. "Biztosan tetszem neki." Elindult egy nagyon felszabadult, nyílt párbeszéd. Ilyen még soha nem volt korábban. Mindig félszeg, zavart beszélgetés kerekedett, aminek aztán hamar vége szakadt - ahogy a kapcsolatnak is. De ez _teljesen_ más volt. A csevej bemutatkozással és a szinte biztos folytatás lehetőségével zárult.
"Te jó ég, mi volt ez?" Pedig ez a "csoda" még tartott majdnem 2 hónapig. Közben volt 2 újabb találkozó, nevezhető randevúnak is, továbbá e-levelek sokasága. Még ihletet is adott. De a 2. randi utáni napon robbant a bomba. Túl sokat akartam. Túl hamar. Rákérdeztem a kettőnk viszonyára, lehetséges folytatásra.
A lánynak barátja van. :( "Csak nem lehet olyan komoly a barátság, ha közben velem flörtöl." De ez sajnos nem volt elég intenzív flörtölés: 2 hónap alatt összesen 3-szor találkoztunk (az első véletlen találkozást is beleszámítva). Igaz sokat leveleztünk, de ez nem elég. Telefonhívásból is kevés volt. Talán lehettem volna kicsit rámenősebb.
Innen még volt 1 hónap agónia. A lány biztatott (én így éreztem), de időt kért, hogy átgondolja a dolgot. Néha nagyon jól éreztem magam, a nyeregben, néha meg egyáltalán nem. Elvonási tünetek. Álmatlanság, étvágytalanság, érzelmi hullámok.
De ma kimondta azt, amit nagyon szomorúan kellett hallgatnom: egyelőre a barátjával marad. :(
Az élet elég kemény volt velem ebben a tekintetben: kaphattam volna egy könnyebb esetet is. Ha van igazság, akkor kell lennie megoldásnak is.
Az ész azt mondja: "tovább kell lépned, az egészséged láthatja kárát, ha nem". A szív meg ezt: "őt kell megszerezned, ő az igazi, csak adj neki még időt".
Most mitévő legyek?
