Ma bicajozni voltam. Nem egészen erre terveztem az utamat, de ez is megfelelő volt, sőt. 7 ágra sütött a nap, a forgalom kicsi volt és az út sem volt vizes. Utóbbi csak azért fontos, mert a hátsó sárvédőm fele hiányzik, így könnyén felcsapódhat a víz és a sár, ha olyan úton megyek. De most nem ez volt a helyzet.
A Gödöllői-dombságban egy megközelítőleg 30 km-es szakaszon tekertem, ezt már ismerem, elég gyakrak járok erre. Jó kis terep, emelkedők, lejtők tarkítják, de nem veszélyes egyik sem. Nyáron ugyan hangulatosabb, mert több a zöld, lombos fa, mint most, ennek ellenére az időjárásra tényleg nem lehet panaszom, ha melegebb lett volna, meg is izzadtam volna.
Volt egy kis dalocskám is, ami vissza-vissza tért hozzám, dúdolgattam, énekeltem. Most ez a slágerem. Kár, hogy nem nagyon hiszek benne, pedig úgy könnyebb lenne. Élj vele boldogan!
Szeretnék hinni benne, őszintén énekelni, de nem tudok. Nem baj, azért hangulatos.
Már megint elkalandoztam egy kicsit. Te, aki annyira bizonytalan vagy, vajon mit szólnál akkor, ha most fölhívnál? He-he. "... most ne zavarj, izzadok, folyik rólam a verejték. Pont most hágom meg, mindjárt felérek a csúcsra. Még ... egy ... kicsit, és, ... és, huh, igeeen! Jól megdolgoztatott a kicsike, de nagyon jó volt! Most már könnyebb, nem kell dolgozni, elernyednek az izmok, ereszkedek lefelé, a testem is, a gépem is. Már megy minden magától. Ez király volt! Egyébként most már mondhatod..."
Pedig ez volna a színtiszta igazság, és közben meg mégsem kellene érte megvetned. A bicajozásnak is vannak gyönyörei. :)
