Eljött a 2. tánc is Bettivel. Nem úgy alakulnak az események, ahogy nekem ideális lenne, legalábbis így érzem most.
Találkozott Andrással, és abból, amit elmondott, úgy érzem a srác ráharapott a csalira. Ezek valószínűleg össze fognak jönni, ez 85%. Hát ez kellemetlen. Még ugyan nincsnek együtt és Betti óvatos, de látszik rajta, hogy mennyire örül már ennek is és mindent belead.
Felmerül a kérdes, hogy ebben a helyzetben meddig legyek a táncpartnere. Nem történt nagy változás, sőt, igazából erre számítani lehetett. A reményem halványul. Minden héten ott van és engem meg barátként kezel. Semmit nem érez irántam. Nem fél, hogy elcsábul. Ez olyan rossz. Ha igaz lennék, akkor örülnöm kellene: ő egyre közelebb jut a boldogságához. Mégsem tudok őszintén örülni. Egyrészt azért, mert amit velem csinált, az nem volt korrekt. Másrészt: sok olyan dolog van, amit most még nem lát/nem akar észrevenni, ami alapjaiban kérdőjelezi meg az ő kapcsolatukat. Harmadrészt: nehéz boldogtalanul örülni.
Nem vagyok valami jókedvű. :( És holnap hatodszorra fogok korán kelni, pedig most is nagyon fáradt vagyok.
