Talán nem a legjobb az időzítés, esetleg néhány dolog a feledésbe is merült, megváltozott, megszépült, de mégis megpróbálom leírni a plitvicei kirándulásunkat a lehető legpontosabban, amennyire tőlem telik. Nem tudom, hogy Betti vajon megírta-e az emlékeit, gyanítom, hogy nem, pedig talán úgy lenne autentikus, ha több forrás, több szem, több érzés lenne egyszerre feldolgozva. Nekem azért így is jó lesz visszagondolni rá!
Plitvice előtt
A kirándulás ötlete Kármené volt. Egyszer, mikor nála voltam, érdeklődtem tőle, hogy keresett-e képeket Plitvicéről, amiről neki korábban e-mailben írtam. Tiszta lelkes lett a gondolattól! Javasolta, sőt: megkért, hogy szervezzek neki egy utazást oda. Abban maradtunk, hogy rendben, az utazást megszervezem, a mi kocsinkkal fogunk menni és még hívok 2 útitársat is, hogy ne félig üresen menjen az autó.
Egy kicsit bajban voltam, hogy kiket hívjak meg. Nem vagyok senkivel sem olyan szoros baráti kapcsolatban. Nincs is igazán barátom, amióta Dömötör kiment Svájcba. Sanyi talán ide sorolható, de őt nagyon ritkán látom, leginkább csak e-kapcsolatban vagyunk. Ez nem jó így, ezen változtatni fogok. Nos, Zsoltira és Manára esett a választásom, mert mindkettőjüket elég jól ismerem (inkább viszonylag jól). Debrecenben sokat voltunk együtt, bár 3-asban nem. Manával majdnem kialakult volna valami, de az nem az volt. Vele azért jól el tudok beszélgetni. Zsolti is rendes srác, csak vele kevés közös témám van, a kártya sem érdekel, a foci sem, az ivás sem. Talán a sportban lehet valami mindkettőnknek, bár másnak hódolunk. A lényeg, hogy őket választottam. Mondták, hogy jó ötlet, de még időpontot nem tudnak rendelni hozzá. Ez a legelső fázis volt még tavasszal. Utána jött a krach Kármennel. Neki közben nem is említettem, hogy a szervezés már megindult, vannak utazótárs-jelöltek. Arra gondoltam, hogy lefújom az egészet.
Mégsem tettem, hanem inkább megpróbáltam Bettit beszervezni. Nem a legjobbkor, ezt belátom, hiszen akkor mi alig voltunk több, mint táncospár. Én meg egy külföldi társasutazásra hívtam! De engem is kényszerítettek a körülmények. Ha Betti nem vállalta volna, akkor valószínűleg V. Tamást hívom - nyilván akkor nem lettek volna ágyjelenetek! :) Más lány nem volt a hatósugaramban, még/már Ildi sem. Betti hozzáállása az utazáshoz nagyon furcsa volt. Egyből igent mondott! Kicsit meg is lepődtem ezen. Szerintem ő is csak utána gondolt bele, hogy mire is vállalkozott, mit kockáztat... Talán egy kicsit elcsábult a tavaknak, a tengernek! Azt hittem, az utasok rendben vannak, de Betti nem sokkal ezután elbizonytalanodott. Ez elég furcsán derült ki!
Egy hétfői napon jöttünk haza a táncról. Meglepett egy naptárral, hogy stimmeljenek a napok. Előtte egy papírra írtam fel, hogy mikor kell mennem dolgozni és összekuszáltam - erre volt válasz-ajándék a kis naptár. Le is szállt velem a villamosról, mert az már megállt és nem akart ott bent kapkodni, későn jutott eszébe. Na, ha már így alakult, ő megy busszal. Oké. Beszélgetünk. Erre Eszter esküvőjére terelődik a szó, a finnországira. Ha már ilyen jól haladunk, egyből igent mondott Plitvicére is, akkor Finnországba is elhívom. Hohó! Ez már túl sok volt neki. Túl gyorsan haladunk, nem vagyunk azonos szinten. Az esküvőre nem jön el és Plitvice is kérdéses. De hát miért? Ő még nem érez olyan mélyen irántam, más szinten vagyunk, ez így nem jó. Nagynénjével is beszélt erről. Na, paff.
Most akkor mégis V. Tamásnak kell szólnom? Azon a héten csak vasárnap találkoztunk újra, Kriszti koncertjére hívott meg még korábban. Ez nagyon jól sikerült! Talán az utána következő héten vasárnap a tánc után mondta Betti, hogy végiggondolta és mégis jön. A döntés előtt nyugtalanul aludt, de azóta megnyugodott. Hurrá! Akkor az utasok megvannak!
Betti kezdett előállni az igényeivel. Plitvice után már legyen tenger is. Ne autózzunk olyan sokat. Még nem vagyunk olyan viszonyban, hogy 1 ágyban aludjunk. Ezek mind-mind jogos, elfogadható, logikus igények voltak. Ezért nem is volt velük semmi bajom. Utána egy picit már kezdett sok lenni, hogy melyik városba menjünk, hol szálljunk meg, melyik helyen mennyi időt töltsünk, de a program végül mégis mindenki igényének megfelelően készült el az eredeti elgondolásomtól lényegesen nem eltérve. Zsoltiék nem szóltak bele, elfogadták, de már maga a programterv is nagyon jó volt. :)
Az időpont az egész szervezés alatt bizonytalanul mozgott majdnem a legvégéig. Ki mikor ér rá? Zsolti és én gyaksik lévén akármikor el tudtunk jönni. Betti befejezte az iskolát, szabad. Mana lett a szűk keresztmetszet. Végül ő is rábólintott: Július 5-9. Kettőnknek 1-1 tourt kellett így kihagyni és hétköznap volt, ami később bizonyult csak elsőrangú választásnak.
A szállás is nehezen alakult ki a végleges formájára. Plitvice elég könnyen ment, ott csak az időpontban volt még a vége előtt közvetlenül váltás. Zadar sokkal nehezebb falat volt. Nincs, drága, messze van, ennyi időre nem is adnak ki szobát... A magyar pasi nem volt korrekt, akitől a közvetítést kértem. Nem is vele intéztük el. Elena lett a szállásadónk, egy belevaló zadari nő. Vele nagy szerencsénk volt! Ráadásul olcsóbban is sikerült megkapnunk és nem is kellett kérni, mert ő ajánlotta fel, mivel akkor még nem jelentkeztek hozzá arra a periódusra. Ez (is) egy kellemes színfoltja volt az útnak.
Étkezés. Furcsán alakult, hogy mit vigyünk, mit ne vigyünk. Betti a korábbi kirándulásai alkalmával szerzett tapasztalata alapján (Lourdes, Majigore) felállította azt a tézist, hogy együtt kellene 4-ünknek elmenni bevásárolni az alapanyagot és minden étkezésünk is legyen közös. Mint egy szép nagy kommunában a régmúlt időkben egyetértésben, szeretben. Javasoltam, hogy inkább vegyük meg 2-en, 2-en, mert Manáék tudják, hogy mit szeretnek enni, meg mi is. A szülei is ezt javasolták, de neki nem tetszett. Végül nem is vásároltunk közösen, csak megbeszéltük, hogy mit vegyen ő, és én mit viszek.
Az étkezésnél is, a szállásnál is, a programnál is mikor már kifogyott az érvekből, azzal jött elő, hogy én vagyok a főnök, legyen úgy, ahogy én akarom. Hm... Én nem akartam ráerőltetni az akaratomat senkire és meggyőzhető is vagyok, nem zárkóztam el semmilyen kérés elől. Az sokkal inkább tetszett, amikor elmondta, szerinte hogy lenne jó, elmondtam én is, és megbeszéltük, érvekkel meggyőztük a másikat. Autokrácia helyett demokrácia!
A nagy utazás előtt összehoztam a csapatot egy ismerkedő estre. A Stex-házba mentünk. Éppen aznap, abban az idősávban volt a vb-n egy meccs is, a Németország-Argentina. Engem és Bettit nem érdekel a foci, mi ültünk egyedül háttal a képernyőnek. :) Vicces volt! Szerintem jól sikerült az első találkozás!
Nagyjából minden készen állt arra, hogy elinduljunk. Pénzváltás, biztosítás. A kocsira nem sikerült kötnöm, pedig akartam volna, biztos, ami biztos. Az útvonalat már napokkal korábban kitaláltuk, nem volt bonyolult, szinte végig autópálya. Még összepakoltam (1-2 nappal az utazás előtt kezdtem), kempingágyat is raktam be, hátha nem akarna velem aludni Betti.
