Még az első kudarcnál, november közepén felmerült bennem ez a teljesen abszurd feltételezés. Egy igazi agyrém az egész, de elég érdekes, hogy mikre nem gondol az ember, ha meg kell valamit magyarázni.
Te és Anett nem is azok vagytok, akiknek mondjátok magatokat. Mindketten pszichológusok vagytok és azt kutatjátok, hogy mik az ember reakciói, ha nagy érzelmi hatások/csalódás éri. Te eljátszod, hogy mennyire vonzódsz hozzám. Mennyi idő múlva kérek randevút? Közben hogyan osztom meg veled a saját gondolataimat, érzéseimet. Majd jöhet a "vonzódom, de van egy barátom is, meg egyébként sem működne ... miatt." Na, erre vajon mit reagál a kiszemelt kísérleti alany? Hogyan próbálkozik, vagy esetleg hagyja elmenni a hajót?
A munka dandárja a Tiéd, hiszen meggyőzően kell alakítanod a vonzódást azon a néhány személyes találkozáson. Anett csak statiszta, több hasonló is van arra az esetre, ha valakivel kapcsolatba akarnék lépni.
Miután "szegény én" végképp föladom, vagy nagyon úgy látszik, akkor születik egy csinos kis disszertáció, melyben kielemzitek, hogy vajon mi játszódhatott le bennem, mi miért történt. Az alakításban voltak-e hibák, vagy minden élethűen zajlott? Ezt követően valahogy meggyőződik a munkacsoport, hogy tényleg tejesen föladtam még a reményt is, majd mentek tovább.
Agyrém, de ezen tényleg elgondolkoztam egy ideig. Nehezen ismeri el ilyenkor az ember, hogy simán lúzer volt/a másik pasi jobb/a csaj becsapta/vagy egyszerűen szerencsétlenül jöttek ki a dolgok.
A tervemet fogom követni. A december elején kitűzött dátum ugyan még előttünk van, de kicsi az esélye, hogy addig változás történjen. Reménykedem benne, hogy most már tényleg jóra fordulnak a dolgok. De ez vélhetően hosszabb időt vesz majd igénybe. A közvetlenül előttem álló feladatra koncentrálok: a nyelvvizsgára.
