Ma megyek ismét Debrecenbe. A fedősztorim az, hogy a ruháimat, egyéb holmikat hozom haza. De nem ez a fő cél, ez csak egy mellékes kiegészítés. A cél: egy randevú. Vagy inkább: A randevú. Talán újból jóra fordul minden. Remélem. Beleadok apait, anyait!

Tegnap voltunk egy nagyon kellemes helyen, Zila Kávéház és Krisztina Cukrászda a teljes neve, egyébként egy étterem(!). Nagyon hangulatos, jó atmoszférájú, és egykor vadászház volt. Udvarias kiszolgálás, finom, gusztusos étkek lépten, nyomon. Az árszínvonal sem olyan veszélyes, mint ahogy anya beállította. És élőzene is volt, egy zongorista. Háttérzenének kifejezetten megnyugtató, a beszélgetést egyáltalán nem zavarta, inkább jó táptalajt adott a csevejhez.

Az adagok sajnos itt is túl nagyok. Most már komolyan gondolkoznom kell, hogy ezzel mit lehet kezdeni, hogy az illemet se sértsem meg és a felét se küldjem vissza (a szemétbe). Nem egyszerű a feladat. Még az sem igazán száz százalékos nyerő ötlet, hogy a pincérnek megmondom, hogy kisebb adagot készítsen, mert nyilván az ár nem változna akkor sem, így többet fizetnék, mint amennyit ettem. Végéredményben ez lenne leginkább a kedvemnek tetsző, mert nincs szemét és magamat sem eszem túl, csak sajnos a gondolat ott motoszkál, hogy többet fizettem. Majd egyszer mégis kipróbálom, mennyire kellemetlen ez a tudat.