Életének (kb.) 5. évében tragikus hirtelenséggel eltávozott tőlünk szeretett testvérünk, jó cicánk, Középső. Emléke szívünkben él. Nyugodjék békében, RIP.
Létének felfedezése is különleges volt. Anyja, Finci várandós volt, ez jól látszik a macskákon. Nagyobb has, nagyobb étvágy, több nyávogás. Egyszer csak leapadt a hasa, de kiscica nem volt sehol. Ilyenkor a gondos anyacicák jól eldugják kölykeiket, nehogy veszélybe kerüljenek. De eltelt néhány hét és még mindig semmi. Egyszer csak anya elkezdett nyávogást hallani a tető felől. Igen, jól hallatszott. És a kiscica is előbújt az ereszből! Majd megindult felfelé a gerinc irányába. Nem látszott jól, mert sötét volt már, de a lényeg, hogy a macska a gerincen várta meg a segítséget. Félelemérzet nem volt benne, csak éppen nem akart lejönni, lehozatta magát.
Neve egy darabig nem volt. Az előző macska neve nem aratott osztatlan sikert, Disznósajt volt, de nem értett mindenki egyet a választással. Akkor hogyan hívjuk? A kérdést elnapoltuk egészen addig, amíg kölyke született neki is. Akkor ő volt a középső macska, így lett Középső.
Finci matuzsálemi kort élt meg, 10 évesnél is idősebb volt, mikor kimúlt. Cirmi születésekor még ott segédkezett Középső mellett, szinte kivirult abban az időszakban. De tavaly vagy előtte 1 évvel eltávozott az örök vadászmezőkre. Most meg a lánya követte őt.
Középsőnek baja volt a hallásával, macskáéknál pedig ez elég fontos. Így nem is ment messzire, nem csavargott. Nem fogott egeret, madarat, mint az anyja. Csodálatra méltó, hogy az egyensúly-érzéke jó volt, bár jóval kevesebbet táncolt a korláton, mint Finci. Viszont a halláskárosodásából következően kevesebbet is nyávogott, és azt is olyan furcsa, sikító hangon tette.
Sajnálom, hogy elment, egy kicsit a magaménak éreztem, mivel én hoztam őt le a tetőről még a legelején, emlékszem.
